Otthonoktatás: Teach Your Own II.
A második fejezetben a kétkedők, szkeptikusok kérdései vannak összegyűjtve és megválaszolva.
1. Mivel az országok olyan nagyok és az emberek annyira különbözőek, nem pont az iskola az, ami kicsit összeverbuválja a gyerekeket (egy országon belül)?
Szerintem a felvetés is eleve vicces. Az iskola nem fogja össze a gyerekeket, sőt. Ügyesen szétszortírozza őket vesztes és győztes kategóriákba, felkészítve őket a vesztes és nyertes életre. Egy összetartó erő, ami átível társadalmi különbségeken szerintem elképzelhetetlen az iskolai körülmények között, én, mondjuk nem is várnám el ezt az iskolától.
2. Az iskolások különféle hátterű, értelmi szintű, érdeklődésű stb. gyereket ismernek meg. Otthon ez hogyan lehetséges?
A szerző szerint ez szinte kizárt. Az iskolásokat egyrészt hasonló érdeklődés felé terelik, ez szinte elkerülhetetlen, másrészt a gyerekek úgyis a hozájuk leginkább hasonlókkal fognak barátkozni, közösségben maradni. Az osztálykülönbségek előbb-utóbb összehozzák a jómódúbbakat és a kevésbé jómódúakat (csak egy példa), és megindul a versengés, a bizonyítás, a konfliktus. Az amerikai iskolákban ez lehet, hogy még jobban kifejezett, mint itthon (bár lassan beérjük őket), és a növekvő iskolán belüli erőszak egyik okaként említik.
3. Hogyan lehet megóvni az otthonoktatott gyerekeket attól, hogy a szüleik esetlegesen bigott vagy szűklátókörű látásmódját tanulják meg az iskola szabadsága helyett?
Hahaha! Ez a kedvencem! Több szempontból is vérzik vicces ez a kérdés, nagyon elhumorizálnám, úgyhogy nem térek ki rá.
4. Ha nem járnak iskolába a gyerekek, hogyan fognak megtanulni beilleszkedni a társadalomba? Illetve: ha nem járnak iskolába, nem káros-e nekik, hogy csak egyféle (a családi) értékrendnek kell megfelelniük?
Az első kérdés akár még jogos is lehet, hiszen az iskola lehet, hogy képes arra, hogy nagyjából egyforma embereket “termeljen ki”, akik ugyanazt szeretik, mint a többiek, úgy élnek, mint a többiek, sőt. A szerző tovább megy a gondolatmenetben és azt mondja, hogy egyes iskolák még külön energiát is fektetnek abba, hogy a gyerekek igenis elfogadják a társadalom általuk fontosnak tartott értékeit és ne lázadjanak ellenük. Ez egy igen érdekes, magától értetődőnek tartott (egyébként teljesen téves, de ez idővel úgy látszik vesztett a fontosságából) alapfelvetésen alapul: ti. hogy ahhoz, hogy boldogan, hasznosan és sikeresen éljünk le egy életet, ahhoz olyannak kell lennünk, mint a legtöbb ember a társadalomban. Nyilván innen ered az a kérdés is, hogy nem félnek-e az otthonoktatók, hogy a gyerekeik “mások”, “furák”, “outsider”-ek lesznek? A válasz: nem igazán, sőt.
A második kérdést én magam válaszolom meg, mert a szerző nem tért ki rá: nos, nem. A mai modern gyerekpszichologia szerint nagyon fontos, hogy legyen egyféle szilárd, megbízható, pontosan definiált értékrend otthon, átlátható, kötött szabályokkal. Ha az iskola ennek bármely apró ponton ellene megy, a pszichologusok azt javasolják, hogy azonnal mintegy “cinkostársként” támogassuk a gyerekeinket az iskolával szemben! Nyilván ez egy kényszerpálya, otthon ez elkerülhető.
5. Az otthonoktatott gyerekek nem maradnak ki az iskola értékes szociális életéből?
A szerző szerint nem nagyon létezik olyan, hogy értékes szociális élet az iskolában. Itt térnék ki pár saját gondolatra. Véleményem szerint iskolája válogatja. Ehhez szerintem megfelelő felnőttek kellenek, sok plusz erőfeszítés, iskolaidőn kívüli akár önkéntes munka. Talán jönnek ide olyanok, akik tudnak ilyenről beszámolni.
A másik gondolatom ezzel kapcsolatban az, hogy a gyerekeknek nagy szükségük van az aktív (respektált) felnőtt-részvételre (nem felügyeletet értek ez alatt, mert az igazából nem jelent semmit) a mindennapjaikban. Egyre inkább megfogalmazódik ez bennem, főleg a focis posztomra adott visszajelzésekből. Sőt, odáig megyek, hogy szerintem a mai világban egyre inkább ez hiányzik a gyerekeknek, nem véletlenül durvulnak el előbb-utóbb a peer-csoportosulások (tehát nagyjából egykorú gyerekek csoportjai). Teljesen automatikus az ilyen csoportban az, hogy amit a többiek csinálnak, az jó, és ezt kell csinálni. Otthon, ha a szülő ezt az aktív, elfogadott felnőtt-társ szerepet felelősségel felvállalja, akkor szerintem ez egy behozhatatlan, óriási előny a gyerekeknek. Most persze mondhatnánk azt, hogy egy jó tanár…nos, egyrészt nem csak a tanítási időben van a gyerekeknek szükségük erre, másrészt meg, ha egy jó tanár…akkor miért nem inkább én? 
6. Nem probléma, hogy az otthonoktatott gyerekeket nem tanárok tanítják?
Lehet, hogy ez sokakanak (főleg tanároknak) probléma. Nekem nem, ez az az ellenérv, amin el sem gondolkodnék. Nem tudom elfogadni, hogy ne tudnék megtanítani bármit a gyerekeimnek, amit én tudok, sem azt, hogy a tanításhoz konkrét pedagógiai (és egyéb) különtanulmányok kellenének.
Mondok egy példát: az elit szülő elit gyereke végigjárja az elit iskolákat, elit tanárok oktatják, ennek eredményeképpen mondjuk bekerül a orvosira. Ha 2004-ben volt harmadéves, akkor elképzelhető, hogy a rengeteg tanári fejtágítás után tanulmányai magaslatán épp én tanítottam meg, hogy kell mondjuk a szívet felboncolni, hogy mindent lásson belőle. Ez orvosi tanulmányainak egy fontos pontja. És működött, mert megtanulta. Akkor és ott nem látszott fontosnak, hogy az alig 3 hónapos diplomám mellé semmiféle pedagógiai képzésben nem részesültem.
7 . Hogyan lehet otthon 6-7 órát tanítani a gyereket?
Az otthonoktatott gyerekek nem így tanulnak. Erről majd lesz később bővebben. Az iskolában eltöltött idő nagy része teljesen felesleges a tanulás szempontjából.
8. Mi van akkor, ha a gyerek akar iskolába járni?
Saját válaszom: akkor iskolába fog járni és kész.
Átolvasva és átgondolva ezeket a kérdéseket: szerintem is mindent meg lehet otthon tanítani nekik. Sőt, sokkal gyorsabban, mint a suliban, szerintem.
Hogy miért járnak mégis iskolába? Egyrészt most a nyelvtanulás miatt is, meg hát a 8.-as pont miatt: mert szeretnek oda járni.
Én azt érzem, hogy az érveléseknél mindig kicsit rádomborítunk a “milyen rossz az iskola” tényre, ami nem tény szerintem. Statisztikával nem lehet kimutatni, hogy egy adott iskola milyen, a statiszika összeolvaszt mindent és átlagolja azt.
D)
Arról nem beszélve, hogy az általad is említett tanár kérdés is milyen fontos. Tény, hogy mondod, hogy iskolája válogatja, de szerintem nagyjából az egész összehasonlítgatósdi sántít, ha azt vesszük alapnak, hogy minden iskola más. Ezután nem lehet azzal érvelni, hogy mert az “iskolák…csak úgy lehetne, hogy az X iskola.
Még talán úgy hogy az ilyen v. olyan típusú iskolák, de már ez is kategorizálás, mert pl Waldorf iskola és Waldorf iskola közt is vannak különbségek, sőt osztálytanító és osztálytanító közt is, stb., stb.
+ hozzá kell gondolnunk a gyerek személyiségét is, mert igenis van gyerek aki szeret iskolába járni. (Pl. én szerettem/tek, de azt már látom, hogy kevesen vagyok ezzel így.
Viszont, szerintem az otthonoktatás is működhet, főleg hogy ismerek olyan anyuká, aki ezt teszi, és nagyon jól teszi.
))
tokjok a kerdesek:) visszagondolva sajat iskolai eveimre, alapvetoen szerettem iskolaba jarni, ennek ellenere szaki 3.-ban mar magantanulo statuszba mentem, mert semmi ertelmet nem lattam az orakon valo ulesnek…amit megtanultam, azt magamtol tanultam meg, meg anyamtol es az o konyveibol… meg a nagyszuleimtol, es az ott toltott nyarak alatt kiolvasott konyvtarukbol, meg abbol, hogy veluk voltunk, csak ugy egyszeruen. semmilyen iskola nem potolhatta volna azokat a tapasztalatokat, amiket igy szereztunk. vagy pl. apamtol, a story-kbol, miket meselt, meg a sok konyvbol, szinten. latszik persze, hogy en konyv-manias vagyok, igy lehet azt mondani, hogy jah, nekem ez jott be…de ezzel is vitaba szallnek…mindenesetre, ha beleassuk magunkat pl abba, hogy hogyan jott letre pl. maga az iskola, mint intezmeny, egy dolgot szerintem meglathatunk (szoljatok, ha nincs igazam), kellett az ilyesmi, mert a szulonek nem volt ideje egesz nap a gyerekkel lenni, persze kulonbozo okokbol kifolyolag. ezzel is lehet ervelni, pl. kell a penz, nem engedhetik meg maguknak, hogy “csak”otthon uljenek. nade, kezdek jol belekeveredni lassan:P szoval szerintem az a lenyeg, hogy amikor szulokent at akarjuk ruhazni masokra a sajat felelossegeinket (neveles, torodes,idotoltes stb), ott kezdodik a baj. meg amikor azt gondoljuk, hogy “nincs nekem idom meg energiam arra, hogy egesz nap a gyerekem korul forogjak…”
nem mellesleg had tegyem meg itt hozza, hogy a bicska nyilogat a zsebemben, mikor egy 7 eves gyerek is 20kilos iskolataskaval jar, meg 6 oraja van…es lassan mar gimi elso osztalyban is annyi oraja van a gyereknek, hogy 6-kor kel es 11-kor fekszik, es sorolhatnank…nem gondolom, hogy ez feltetlenul normalis…
ja igen, ami meg a tarsadalomba valo beilleszkedest es szocialis mintakat illeti, az ember hamar rajon az eleteben, hogy iskola es felnott peldak tomege ide vagy oda, mindig abbol fogsz kiindulni, ahogy felnottel, ahogy a szuleidtol lattad, amit otthon lattal/tanultal…
na, ennyi:-)
én, aki nem vagyok híve ennek, azt mondom, hogy jók a kérdések, és a válaszok is. Az, hogy “bármit” meg lehet otthon tanítani, sztem egy kicsit vicces azért. Tuti, hogy nálunk egyikünk sem tudná megtanítani a gyereknek a koordináta geometriát vagy a szögfüggvényeket, amik egyébként elég fontos részei a matematikának (és nem azért, mert az érettségi része) – nagyon sok mindenhez kell mindkettő. De sztem elakadnék a polinomoknál is. Ilyenkor kell hívni külön tanárt?
Sziasztok! Elméletben és általánosságban nagyon nehéz erről a témáról beszélni, mert amikor legelőször felmerült ez a téma (azt hiszem, pont Liv által találtam a Pleasant View Schoolhouse blogját, ahol az anya 5 gyermekét tanítja otthon – tőlem távoli világ, de nagyon érdekes!), úgy gondoltam, ez nem lehetséges. De amikor valamit látsz gyakorlatban is, könnyebb befogadni. Túlzónak tartottam, hogy Liv a saját haszontalannak tartott iskolaéveiből indul ki, pedig az én iskolaéveim is haszontalanok, és lelkileg is megterhelőek voltak. És lett egy olyan gyerekem, aki most másodikos, előtte pedig 2 évet bölcsiben, 4 évet oviban töltött, és mindenhová őszinte örömmel járt (nagy mázli is volt, valljuk be, hogy megfelelő emberekre bízhattam: az ovisnénikkel máig baráti kapcsolatban vagyunk, a szülinapokra eljönnek. A tanítónéni meg a szomszédunk, szintén jó a kapcsolat), és az egész család sok baráttal (gyerkek+felnőttek) gyarapodott az utóbi években.
A fiam a legszociálisabb kisgyerek, akit ismerek, ebben nemcsak a családnak és az intézményeknek, hanem a sportnak is nagy szerepe volt.
De ettől függetlenül nagyon is el tudom képzelni, hogy sikeres lehet az otthonoktatás a gyakorlatban: most eszembe jutott a Polgár család, ahol apuka mindhárom lánya magántanuló volt többek között a sakkozás miatt – én úgy tudom, remek, világlátott, tehetséges, intelligens (hogy sikeres, az most nem annyira lényeg itt), “világpolgárok” lettek. Igaz, hogy az Oo-nál nem a zseninevelés a cél, de a szociális nevelés lehetségességét a Polgár lányok bebizonyították.
Tehát: pl. a mi esetünkben úgy érzem, nem tudnék többet adni a gyerkeimnek oo-sal, de hogy másnál működik, egyáltalán nem vonom kétségbe.
Egy dolog azért engem is érdekel: hogy lehet mindent megtanítani??? matek, kémia, történelem… lever a víz a gondolatra, hogy ezt mind nekem kelljen átadni a gyerekeimnek…
üdv: orsi
Kíváncsian vártam a folytatást és érdekes,hogy mennyire hasonló kérdések vetődtek fel bennem is a témával kapcsolatban!
Nem oktatnék itthon,mert:-nem merném felvállani a felelősséget,nem vagyok polihisztor(inkább csak “szakbarbár”) sok témában
-sajnos kell a pénz és bár a józan eszem ezt diktálná,nem tudok itthon maradni a gyerekemmel tovább
-szerettem iskolába-óvodába járni.
Viszont már előre félek a “tanerőktől”,mert tényleg nagy lutri az egész!Hiába hallasz jókat valamelyikről,ha a Te gyerekednek nem jön be!Enyhén szólva is hátborzongató egy olyan valakire bízni a gyerekem jövőjét,akit nem is ismerek.
De nincs mit tenni,beállok a sorba,teszem,amit mások,de nagyon irigylem és tisztelem azt,aki az otthonoktatást választja!Amúgy tutira gyorsabban végeznek az aznapi “adaggal”,mint az iskolások és több idő jut egymásra és szabadidős tevékenységekre!Sokszor amúgy az volt a problémám a suliban,hogy nem értettem a tan magyarázatát,otthon meg elmondták máshogy és csodák-csodája:ment a feladat!
Sziasztok! Tök jókat írtatok.
Márti: nos, igen. Ha a gyerek szeret/ne iskolás lenni, akkor természetesen iskolát keresünk neki.
Vero: jogos, szerintem egy olyan tanárt/tanárcsapatot kell találni, aki EMBERILEG szuper, nem pedagógiailag. De kérdem én akkor: hogy lehetsz biztos a jó választásban, illetve: hol találsz ilyeneket?
Luc: szerintem is létezhet intézményesítésmentes gyerek. Régen is kösz, jól voltak.
Az otthonoktatás, amennyire én átlátom eddig, egy életstílus rengeteg szabadsággal.
Orsi: ezt a saját magunkat lebecsülő hozzááláást (ti. hogy ezt vagy azt csak a “misztikus tanár” tudja megtanítani)az iskolában tanultuk szerintem.
Gabi: ezt szvsz társadalmi-iskolás “betegség”, hogy félünk a kihívásoktól a felelősségvállalástól. El sem tudom képzelni, hogy amit én megértek, ezt ne tudnám átadni.
Kata: ez tényleg lutri, legalább is szerintem is, de hátha valaki mond használható stratégiát az iskolaválasztásra.
Hol találok?
(
Hát, ez a nehezebb része.
Én már most számolgatok, hogy úgy jöjjön ki a lépés, hogy azokhoz kerüljön a kicsi akikhez a nagy járt. Lutri sajnos, mert 2.tól másik tanítót kapnak, és ha addig nyugdíjba megy, stb, stb.
Természetesen addig még alakulhatnak a dolgok, 1. meglátjuk a kicsi milyen típus lesz, neki melyik osztály tetszik a bemutató-órákon. A nagyfiam is maga választott tanítónőt, csoportot.
, gyűjtöm az érveket, ellenérveket + meglátjuk milyen lehetőségeink lesznek akkor (iskola nyit/másik bezár). Megtartom az alternatív útvonala(k)at egérútnak, ha esetleg.
+ végzem a háttérmunkát, olvasok. Könyveket, blogokat, most épp Steinert is
Az iskolaválasztás rendkívül összetett dolog számomra, jó legyena gyereknek, jó legyen a családnak, ne legyenek túl nagy különbségek a két gyerek között, ne kelljen félúton meggondolni magunkat (elfogyott a pénzem iskolába kell adnom mondjuk 3.-as korában) és így tovább.
Jajj.
Biztos soha nem lehetek. Ahogy semmiben az életben, de remélhetem, és hihetem hogy jót választok.
Vero: igen, ez nem könnyű. De úgy érzem, hogy magunkban mindig bízhatok, bármi is lesz, ez nekem nagy érv az OO mellett.
én sem értek egyet a “misztikus tanár” tudja csak megtanítani dologgal, de vannak dolgok, amiknek a megtanításához valamilyen tehetségre azért szükség van. Pont ezért nem értem, miért pont az amerikaiaknál sok az otthon tanító ember, mikor köztudott, hogy a szellemi színvonal azért nem a legmagasabb arra felé. Én rengeteg amerikait ismerek, és ha azoknak csak a FELE tanít otthon, akkor nagyjából értem, hogy a következő társadalmi generáció is miért olyan sötét, mint az előző…
viszont nekem nem volt rá szükségem az életben. A gyerekemnek lehet, hogy lesz. Csak erre gondoltam. ILletve , hogy ennek milyen megoldási alternatívái vannak.
De a koordináta geometriát ÉN NEM tudom megtanítani, mert én sem értem
na hat kinai iskolaba nem jaratnam a gyerekem. de ez nem is kerdes, csak erdekeset talaltam a neten:
http://news.bbc.co.uk/1/hi/education/7331192.stm
tartozom egy beszamoloval, azt is kuldok hamarosan.
en ertettema koordinata geometriat..azok is csak egyenletek vegulis..ha majd erdekli a gyereked J.G, ahogy a vilag all, az internetrol megtanulhatja
Nahát igen!Bizonyára valamilyen misztikus köd lengi körül a tanár személyét és rosszul vagyunk “szoktatva”,de:menne a magyar,az irodalom,a nyelv(mondjuk angol),ének,biológia,esetleg a töri….szóval a humán tárgyak.De a reállal mi lesz?Állítólag egy “átlagos” szülőpárnak igencsak össze kell dugnia a fejét,ha például az 5.-esnek akarnak a matekban segíteni!
És ha a reálhoz kérnék magántanárt, a többit meg magam?
Szerintem az Amikban megvan az az öntudat,meg önbizalom,amivel áthidalják a kétségeiket(ha egyáltalán vannak nekik olyanok:) ),de a helyzet akkor se változik és ezért (is) lehetnek ilyen szinten…nem tudom!
Mondjuk nem rossz ötlet rábízni a tanár-választást a gyerekre,hátha ő ösztönösen a jobbat választja!
Bennem felmerült egy kérdés, amire a posztban, vagy nem kaptam választ vagy átsiklottam felette.
Az otthon oktatott gyerek, honnan szerez vele kb egykorú barátokat?
Ezt saját tapasztalataim miatt kérdezem, mivel minden barátom az adott iskolámból került ki.
KisM: Jogos kérdés, de nekem pl. nem sulikból lettek az igaziak.
Mo-n a gyereknek teljesíteni kell a tantervet, tehát az otthonoktatottnak együtt kell haladni az iskolásokkal.
JG: okés, így már értelek!
Kata: szerintem is hasznos így megbízni a gyerekben.
Zsofi: szevasz! Jó volt Kína?
magányos lehet a gyerek egy osztályközösségben is… én úgy tudom elképzelni, hogy azok a szülők, akik az oo mellet döntenek, nem szeretnék elszigetelni gyermekeiket, hanem minél többet akarnak megmutatni a világból a “normális” határait elfeledve, teljesen más szemszögből nézve…merjen gondolni egy nagyot az a gyerek, ne csak fekete meg fehér legyen, jó rossz, 12345, na jó alá, fölé néha csillag…
nekem a nagyobb probléma ott merülne fel, hogy hogyan változok át hirtelen tanárrá? még nem tudom hogy megy-e a nevelés, 4 hónapos kisbabámmal még “csak” a “hogyan játszunk minél tartalmasabban” címszónál tartunk…
én ettől félnék, hogy akkor is az anyát, és nem a tanítót látná bennem… de lehet, hogy ez is csak a jó öreg rendszer okozta félelem…
kishitűségre nevel, ha később érsz meg a feladatra, le vagy írva, legalább is amíg az osztályába jársz, na ez az ami miatt én is szemezgetek a gondolattal:DDDD
Nekem van egy angol ismerősöm, aki kb. 12 éves koráig otthon tanította a lányát, de matekből és még valamilyen tantárgyból magántanárhoz járt a gyerek.
De végülis, ha több otthonoktatós család is lakik egymáshoz közel, akkor a szülők átvállalhatnák a többiek gyerekét is abból a tantárgyból, amihez jól értenek.
hu, de jo tema.
en tanitottam mindenfele iskolaban, elemitol a foiskolaig….nelkulozheto intezmeny!
aztan.az iskola a tarsadalomnak-a hatalomnak kell, nem az egyennek.mert amint “szemelyiseg!” vagy-vagyis nem tucatpeldany, mar veszelyes vagy a tarsadalomnak nevezett gepezet szamara.regen is ezert voltak iskolak.a gazdagok pedig regen is otthon neveltek a gyetrekeiket.ha nekem sikerult volna “normalis “csaladban nevelnem a lanyaimat-lucat-en sem vittem volna oket iskolaba.
az a baj, hogy elfogadunk allitasokat csak azert, mert azt gondoljuk, havalaki egyszer kimondta, akkor az igaz is.szerintem mindent!ujra kell kerdezni, mindent erdemes ujragondolni es a magunk allaspontjat kialakitani es aztan ugy cselekedni, ahogy mi jonak latjuk.
ez persze nem kenyelmes, neha talan tobb faradsaggal jar, de csak, ha lessuk a masok jovahagyasat.ha vallaltuk a dontesunket, minden egyszeru lesz:kepesek vagyunk megtanitani a kolkeinket mindenre.ha baratra van szuksege lesz baratja, ha sportolni akar megteheti…barmit!!batorsag, hit.hajra uj nemzedek!neveljetek szabad embereket!
Sziasztok!Én,mi újak vagyunk itt,a kisfiam hétfőtől lesz magántanuló.Ő 4.-es és most jutottunk el arra a pontra,hogy nem bírjuk tovább az iskolát.Nem akarom,hogy egyengyereket faragjanak belőle és nem is nagyon sikerül.És én ennek nagyon örülök,bár bevallom nem egyszerű így az életünk.Minden érdekel az itthontanulással kapcsolatban,habzsolom a témával kapcsolatos infókat.Amit Edit itt leírt,mintha belőlem szólna…
Szia Timi, szeretettel ajánlom Eszti blogját, ő profi a témában és nagyon segítőkész.
Jaja
Nem tudom, ha ismered az oldalt, a Romaniai Otthonoktatok Egyesuletenek a honlapj:
http://www.homeschooling.ro/hu/links.html
Fenn van nehany video is, melyek a konferenciakon keszultek (bevallom , nem neztem mind vegig oket). Talan ott is talaltok hasznos informaciokat.
Az csak egy dolog, hogy én nem merném sztem vállalni(bár még van kb. 3 évem eldönteni), de Livi, ti mindenben egyetértetek Gézával? Sosem akarja, hogy menjél már dolgozni? Csabi sztem kinevetne és azt hinné, viccelek, ha csak felvetném az otthonoktatást.Matek, fizika… asszem nem is vetem föl. Az otthonoktatók amúgy együtt tanulnak a gyerekkel, vagy mindenre emlékeznek? Lehet ilyet csinálni Mo-on? Be kell menniük év végén vizsgázni, vagy hogy megy ez?
Konkrét magyarországi tapasztalata van-e valakinek? Minden iskola köteles magántanulóként felvenni az otthonoktatott gyerekeket, vagy van néhány erre kijelölt intézmény? Engem nagyon érdekelne, hogy hogyan zajlanak a vizsgák, amiket ezeknek a gyereknek le kell tenniük negyedévente (negyedévente?). Mert ha azt a lexikális tudást kérik számon tőlük, amit egy átlagos magyar iskolában a gyerek fejébe tömnek, akkor szkeptikus vagyok. Mert lehet, hogy otthon sem akarnám, hogy a gyerekem hét és fél évesen (első osztály karácsonyán) tudjon írni-olvasni. És ez csak az első példa. Mi van, ha valaki nem megy át a vizsgán?
Sziasztok! Fogok íri bővebben a hogyan-ról is, főleg, hogy egy levlistán találtam végre otthonoktatókat. Valójában az ember választ egy iskolát, ott kérvényezi a magántanulói státuszt és évente 2-szer szintfelmérik a gyereket. Bizonyítványt is kap, minden papírja meglesz.
Ditti: amiben nem értünk egyet, az nem téma nálunk.
Nem akarja, hogy menjek még dolgozni, de persze nálunk sincs semmi még eldöntve, hisz Nóri még csak 3 éves lesz…
Szia, kedves Editnéni!
Hát, örülök, hogy hasonlóképp vélekedünk!
Monika: köszi a linket, már átrágtam magam rajta, nagyon hasznos egyébként!
Liv: Színtén jogos, valószínűleg nekem is csak azért a sulikból kerültek ki, mivel ott töltöttem az időm nagy részét.
Geek gyereket kell nevelni és ő majd az internetől szerez barátokat.
Sziasztok!
Olvasgatva bejegyzést és a kommenteket következők merültek fel bennem:
- hogyan tanulja meg az otthontanuló gyerek a közösségben való elfogadható/ kényelmes/ baráti/ bármilyen viselkedést? (a szülő által kiválasztott közösség már szűrve van egy szempont szerint – a szülő értékrendszere alapján – így az szerintem nem elég a felnőtti élethez)
- KisMolnár hozzászólása is elgondolkodásra érdemes (tudom, erre már valászoltál) De nem érzed azt, hogy a gyereknek egy szűrt közösség áll rendelkezésre, hogy barátokat válasszon? szemben azzal a lehetőséggel, amit egy sokszínű iskolában kapna és bárki lehetne a barátja!
- a tanítás utáni barátnőzés/ közös kis titkok sem jutnak a magántanuló gyerekeknek. Szerintem.
Ugyanakkor az iskolákra vonatkozó összes negatívumot, amit felsoroltál értem és egyet is értek vele. Mégis azt gondolom, hogy nem a magántanulás a megoldás. Legalábbis nekünk biztos nem így lesz.
Az Éva magazin májusi számában is van egy cikk a témáról, riport egy három gyerekes magántanuló családdal.
Üdv, G
Gabi: hááát, nem tudom. A közösségben való viselkedést úgy érzem, a mi gyerekeink elég haladó szinten tanulják. A szűrt közösséggel (lehet, hogy nem értem pontosan) nekem semmi bajom nincsen. Úgy sem lesz bárki a barátja. Az iskolák sokszínűségét én erősen kétlem…szerintem a mai iskolai trendet és a médianyomást követve nagyjából minden gyerek egyforma, bocsánat, ha ezzel sértek valakit, nem akartam, tényleg.
Azt gondolom, az oo-nak épp olyan környezetben, mint Livék, van létjogosultsága: nagy számú, egymással törődő, sok mintát szolgáltató közösség a mindennapokban, kortárs (hihi milyen divatos lett ez a szó) gyerekekkel. Nem tartom bajnak, ha ilyen “védettségben” éli le a gyermek az első éveit, amíg utánoz és kialakulnak a legfontosabb belső viszonyítási pontok, stabilizálódik. Ilyen közösség nélkül viszont nem látom az oo-t igazi alternatívának.
Az oo mellett pedig nyilván el lehet menni néptáncra, kórusra, csapatsportra stb, ahol barátokra tehet szert a gyerkő és gyakorolhatja a közösségi viselkedést.
Az a tapasztalatom (internetes beszélgetésekből inkább), hogy akik iskolába jártak, gyerekeik iskolások, nekik a szocializáció, barátságok, iskolán kívüli élmények mind-mind az iskolához kötődnek. Ezért nem is tudják elképzelni, hogy iskola nélkül is lehetnek ezek. Hogyan? Hát mondjuk úgy, hogy nem vagyunk a négy fal között egész nap.
Szerintem is nagyon fontos a közösség, az egész családnak. Ha nincs, akkor keresni kell és lehet. És ott majd megtanulja a gyerek az_ott_elfogadható/kényelmes/baráti viselkedést.
Helló S’asszem, hogy s mint?
Bizony, szerintem is közösség kell, és hiába hordjuk a gyereket a gyerekközösségbe, ha mi magunk nem járunk felnőttközösségbe, akkor sosem lesz a gyereknek olyan mérvadó, szerinem.
Szerintem az iskolában nem feltétlenül a neki legjobban megfelelő barátokat fogja megtalálni. Erre sokkal alkalmasabb a való élet, ahova iskola helyett jár, a sport, vagy a gyerekszíntársulatok, minden, ami segíti a közös érdeklődésű gyerekek egymásratalálását. Igen, ez lehetséges iskolában is, de nagy a veszélye a visszahúzó, nem megfelelő barátoknak, a valahova, de nem jó helyre való vágyódásnak, esetleg divatos, de értéktelen eszmék minden elé való helyezésének…stb. Ez a Igaz, lehet, hogy otthontanulóként is megtette volna, de ennek kisebb a valószínűsége. Jó, nem muszáj egy barátnak hasonló érdeklődésűnek lennie, de erre is van megoldás, táborok, hitgyülekezetek, játszótér, akármi. Nem hiszem, hogy bármiről is lemaradna a gyerek, nem hiszem, hogy ne ismerné meg az élet akármelyik oldalát. Az otthontanulás nem jelent elszigetelt nevelést. Nem betegség miatt otthontanuló gyerekekről van szó.
Viszont én valós veszélynek tartom az iskolában, az “együtt a tömeggel” szemléletet, ami dívik a fiatalok között, a divatot is beleértve, az egyéniség kibontakozását sokszor visszatartva. Ez az iskola sokszínűségének negatív oldala. Sok gyerek kallódott már el ez miatt. r gátolva, kiközösítve. Persze ez is gyerekfüggő, osztály- és osztályfőnökfüggő dolog is.
Szerintem sem kihagyhatatlan dolog az iskola. Túl sok is lehet a kockázata.
Kösz Liv, az élet sodrásában
Hja, igaz lehet a felnőttközösség is, hiszen ezt is utánozzák a gyerekek… épp friss élmény, régi barátokkal összetalálkozás sok, korábban nem ismert gyerekkel, közös játékkal, szabadban főzéssel stb. Egészen másképp, sokkal nyitottabban, bátrabban viselkedik Lilla ilyen alkalmakkor, mint amikor akár egy korábban nem látogatott játszótéren elegyedünk, vagy egy ovis nyílt napon brühü. Könnyebben megtalálja a helyét. Ezt persze akár a focis poszthoz is írhattam volna hehe.
Liv, nagyon klassz ez a témaválasztás, mondjuk a belémvert nézeteket nehezen tudnám átugrani, sztem azért a tanításhoz kell a szakértelem. DE ez megjelenhet a segédanyagokbvan. Abban viszont, hogy mihez jutsz hozzá itthon, kicsitt szkeptikus vagyok.
A másik, amiért felráz a téma, az az, hogy az ötéves nagyfiamat most ugye kötelező oviba vinni. Hát ahol megfordulok ufónak néznek, hogy eddig miért nem????? És alterneatív óvoda is, jófej pedagógus is… Szóval úgy érzem, mintha földönkívüli lennék, pedig ha nem találok sztem megfelelő óvodát ÉS óvónőt, hétszentség,. hogy a nagycsoportot is itthon fogja elvégezni. De tényleg mintha úsznékl szemben az árral, pedig csak emlékszem arra, hogy nekem gyerekként addig tartott a paradicsom, míg otthon bolyongtunk a tesómmal a kertben, és anyánk főzött, vagy mosott, vagy tudomisén… És ezt nem akarom elvenni tőlük. Ne másfelől meg az óvoda oktatási programjában állatira nem hiszek, közösségbe meg megyünk eleget, na meg amekkora a család, az önmagában egy mikrotársadalom. Ahol minidg törétnik valami, mindig alkalamazkodni kell, de ahol csak ott a stabil bázis is.
Szia Sofka! 5 évesen sem kötelező, ha a körzetileg illetékes óvoda vezető óvónője és gyerekpszichológusa az otthoni környezeteteket “fejlesztőnek” nyilvánítja. Egyébként pont tegnap volt egy érdekes dolog: egy óvoda melletti játszótérre járunk minden nap. Tegnap az ovi kerítéshez közelebbi padra ültem Sárival, aki aludt. Kábé 10 gyerek rohant oda, és hangosan üvölteni kezdtek, hogy azonnal TŰNJETEK EL!!! A jó mókához hamarosan még pár ovis csatlakozott, és persze az óvónő (kábé ötvenes lehetett), akinek nem is tudtam mit mondani, ő meg csak szabadkozott, és egy másik óvónővel gyorsan rendet raktak. Mondtam neki, hogy ebbe az óvodába kellene ugye beíratnom majd a lányomat, de lehet, hogy nem fogom, erre az óvónő-leesett az állam-azt mondta: HÁT, NE IS! És közben mosolygott szomorúan. Azt mondta, évről évre rémesebb a gyerekfelhozatal.
Segédanyag: gondolom, angolul majd.
“Mondtam neki, hogy ebbe az óvodába kellene ugye beíratnom majd a lányomat, de lehet, hogy nem fogom, erre az óvónő-leesett az állam-azt mondta: HÁT, NE IS! És közben mosolygott szomorúan.”
Ez tényleg döbbenet!
Nekem a (volt) szomszédunk gyerekeivel vannak/voltak gondjaim viselkedésileg, és nem akartam hinni a szememnek, amikor az apjukkal voltak: mint két angyal (5 és 7 évesek). De persze az oviban/iskolában nincsenek ott a szülők, és ha a pedagógussal nem kötődik, akkor hiába a szigor…
‘Hold on to your kids’-et olvastad?
Azokról a gyerekről akiket “katka” említ, egy történet jut eszembe. Egy csontkovács lány mesélte, hogy egyik kezeltje – egy anyuka – a három gyerekével jött el hozzá. A mamát amíg kezelte, a gyerekek kint “játszottak”. Egyszercsak arra lettek figyelmesek, hogy nagy lihegéseket lehet odakintről hallani. A lurkók NÉMÁN püfölték egymást. Apa ugyanis MEGTILTOTTA nekik, hogy hangoskodjanak.
Még egy gondolat: a gyerek viselkedése (nevezhetjük viselkedési problémának vagy zavarnak, súlyosabb esetben akár neurozisnak) a CSALÁD TÜNETE!
Az évről évre rémesebb gyerekfelhozatal az évről évre rémesebb családi állapotoknak köszönhető.
Rossz gyerekek pedig nincsenek!!!!
(Ez egy könyvnek is a címe, a szerző Henning Köhler)
Waldorf Homeschoolers – ilyen is van, érdemes böngészni.
Újra köszönet a témáért és a kommentekért! Hajnal
Ja, még valami. Én egy családi napközi alapításán gondolkodom.
Elég sok info van a neten, például itt is:
http://www.csana-info.hu/content/index.php?menu_id=2
Hajrá kompetens szülők!!! Nem kell félni!
Kedves Hajnal!
Igen, a WHS jó oldal volt, de sajnos szünetel egy ideje. A családi napközi jól hangzik, érdemes lenne ennek is utánajárnom.
Katka: még nem olvastam, de minden tippet köszönök!
Liv, én a google keresőbe gondoltam beírni ezt a kifejezést, úgy elég sok másik oldalt feldob. A http://www.waldorfhomeschoolers.com valóban “suspended”.
Kedves Zimonyi Klán!
Olvasgattam az otthonoktatásos bejegyzéseket. Remélem, nem gond, hogy felvettem az oldalatok otthonoktatásos részét a http://otthonoktatas.lap.hu oldalra!
Sok sikert!
Köszönjük!
Liv, megírnád nekem ennek a könyvnek a pontos bibliográfiai adatait? (kiadás helye, éve, kiadó, oldalszám)
köszi
itt
Nem ezt
a Teach Your Own-ét
Jaj, bocs. Az meg ez:
2003-as kiadás. Cambridge, Maine, Perseus Books Group. 334 oldal.
köszönöm!