A harmadik fejezet egy érdekes értekezés az oktatás szerkezeti felépítéséről, politikai és társadalmi vonzatiról. Engem megragadott pár ötlet belőle, érdekes volt. Az oktatásra adott definíciója persz eléggé nézőpont kérdése, de így hangzik valahogy:

Az oktatás egy olyan dolog, amit egyes emberek tesznek a gyerekekkel, mert nekik jót akarnak, formálva, alakítva őket a saját felnőtt elképzelésük szerint, azzal a céllal, hogy valamit megtanítsanak nekik, amit szerintük a gyerekeknek tudniuk kellene, és ami nélkül nem fognak boldogulni.

A másik szerinte téves elképzelés, hogy az emberek általában azt gondolják, hogy a gyerekek (de nem csak a gyerekek, a felnőttek is)-hacsak nincs nekik a tananyag speciális formában direkt megtanítva- nem tanulnak semmit.
Holt azért leszögezi, hogy nem az iskolák eradikálása a célja és mondandója, ő azt szeretné megkérdőjelezni, hogy az oktatást mident minden gyerekre ugyanazokban a kötelező dózisokban kelljen alkalmazni. Mérjük fel a valós veszélyeit annak, hogy a jövő dolgozóit minden területre standardizált iskolai tesztek megírása alapján fogjuk kiválogatni.
Kinek segít az iskola?

Az iskolát “pártoló” emberek azt állítják, hogy az iskola az egytlen lehetőség arra, hogy a szegény és hátrányos helyzetű gyerekek szociálisan és anyagilag esélyt kapjanak a felemelkedésre, illetve az iskola az, amely esélyegyenlőséget eredményez a gyerekek között. Ez a felvetés szerintem még távolról sem igaz, mégis úton-útfélen hallani. Ez egy idea, ami sosem fog megvalósulni valószínűleg. Pont a Nők Lapjában olvastam erről egy cikket, hogy az elit iskolák úgy válogatnak “elitet” a padsorokba, hogy inkább nem adják le a tananyagot teljesen, hanem az iskola tanárai délutánonként pénzért különórák keretében tanítják meg a “hiányzó láncszemeket” a gyerekeknek súlyos pénzekért, mert ezt már csak az elit engedheti meg magának. Így szelektál az iskola.

Diploma

Holt érdekesen közelíti meg a diploma szükségességét (nyilván nem kérdőjelezi meg, mert hát ez van, kell), de igaza lehet legalább részben abban, hogy mi magunk fagyasztottuk be a világ társadalmának elrendezését az oktatási rendszer segítségével.

Íme a példa: az Egyesült Államokban a napenergia kiaknázása napelemek segítségével egy viszonylag új iparág. Amíg nem volt “napenergia szak” az egyetemeken, bárki csatlakozhatott a projektekhez, aki csak egy kicsit is konyított az ügyhöz, mégis sikerült lerakni az alapokat, a munka nagy részét kis vállalkozások, lelkes amatőrök végezték el tökéletesen. Aztán elkezdtek az egyetemek “napenergiát” tanítani az egyetemeken. Mikor lett elég ember a szakokon, benyújották a törvény-javaslat-izét, miszerint semmi fontos munkát nem végezhetsz el a napenergia területen, ha nincs napenergia-diplomád. Ennyi. A kör bezárult.

Másik példa: a párom először kertész, majd teológus akart lenni. Végül egyik sem lett. Jelenleg számítógépes grafikával foglalkozik. Ezt senki nem tanította neki, mert ezt jelenleg nem tanítják sehol, kizárólag az Iparművészetin érini valamelyik (kézi) grafikus szakág. Ott mesterfokon oktatják a tipográfiát, de nyilván nem ez az elsődleges cél ott. Nyomdai előkíszést is végeznek, ezt sem tanítják sehol. El kell menni egy nyombába megnézni és megtanulni, majd egy levilágítóstúdióba, hogy a technológiákat megismerje az ember. A számítógépes tanfolyamokon (OKJ) megismerhetők valamennyire a számítógépes programok, de ezek elég felületesek ahhoz, hogy boldogulni nem lehet velük. Tehát ez még mindig egy olyan végzettség, amit az ember megtanul magától, magának. Összeszedi a tudást lelkes amatőr módján és közben profi dolgok jönnek ki a keze alól.

A kedvenc példám azonban az egyetemről van: a műtősnő. Azt hiszem, ez egy tanfolyam volt régen, talán még most is az. Megtanítják nekik a műtőben használatos eszközök neveit, egy kis anatómiát aztán odaállítják egy doki mellé, hogy adogassa neki a cuccokat, közben mindent látnak. Mindent, premier plánban. Kevéske műtős tapasztalatom azt igazolja, hogy az igazán lelkes, ügyes műtősnők bármit megoldanának maguk is, ha pár év figyelés után odaállítaná őket az ember az orvos helyére. Hányszor hallottam ezt műtősnőtől: ” Dr. X, szedje ki inkább azt a varratot, mert nem jó …vagy: ott még vérzik, tegyen be még egy öltést…stb”. Ezek a tanfolyamot végzett nők profik és bármit megcsinálnának maguk is. Miért? Mert ott állnak az orvos mellett, és megfigyelik, így megtanulják a munkájukat. (persze nem azt akarom mondani, hogy műtsenek a műtősnők az orvosok helyett, de remélem, ezt mindenki tudja! )

Hogy hová akarok kilyukadni? Oda, hogy az iskolák azt mondják, ők közvetítik a tudást az embereknek. De nem lenne inkább úgy igaz, hogy az iskolák adnak a kizárólag ott megszerzett tudásunkról olyan papírt, amivel tovább tudunk lépni és boldogulni? Ezért hisszük ma már azt, hogy csak az a tudás ér valamit is, amit az iskolákban tanul meg az ember. Ez fontos egy társadalomnak, mert így egyrészt elértéktelenítheti azt a tudást, amit a “mindennapi életben” tanulunk meg, másrészt pedig azzal, hogy hangsúlyozza a minél magasabb végzettség értékét, befolyásolni is tudja és fogja is a maga módján, hogy kinek lesz elérhető ez a magasabb szintű tudás és élet. Így fagy be a társadalmi ranglétra Holt szerint. Én nem tudom, hogy így fagy-e be, mindenesetre érdekes végiggondolni.