« Sári és a tandem szoptatás! | BLOG UP! | Betegség, szülinap, satöbbi »
Orvosi egyetem III.
2010. March 10., Wednesday
Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor arról írjak, hogy mind betegek vagyunk még mindig, vagy inkább az egyetemről. Az utóbbi győzött.
A negyedév igen strapás. A túlélésen nekem sokat segített, hogy ezt az évet menyasszonyként töltöttem, és tudtam, hogy év végén szabadulok a kollégiumból. Akkor azért már annyira nem kedveltem, jóból is megárt a sok.
Az első félév szürreális volt, egyrészt gyógyszertant tanultunk és a szigorlatra készültünk, ez pedig végül is olyan, mintha egy latin nyelvű telefonkönyvet próbálna bemagolni az ember. Végül úgy oldottuk meg a lehetetlent, hogy kis versikéket gyártottunk, valami hasonló, általában vicces szóval helyettesítettünk egy-egy hatóanyagnevet, ezzel csak az volt a gond, hogy a vizsgán nagyon kellett figyelni, hogy az originál nevet mondja az ember a humorosan módosított helyett. Sajnos egy sem jut eszembe, ezért példát nem tudok írni, a gyógyszertan ismereteimet sötét homály fedi, de érdekes módon, ez az agykontroll-szerű tanulás segített abban, hogy bármilyen hatóanyagot el tudok helyezni a nagy térképen. Általában, ha egy ismerős felhív, hogy kapott egy gyógyszert, és hogy mi az, akkor a hatóanyagot beolvastatva általában sikerül belőni, hogy antibiotikumról, gyulladásgátlóról, vagy altatóról van-e szó. Aztán ennyi, több nem ragadt meg belőle.
Jajj, és még valami. Én negyedéves koromra tökélyre fejlesztettem a jegyzetelést, pont annyira voltam kényszeres és balkezes, hogy szépen, rendszerezetten, olvashatóan és szélsebesen jegyzeteltem. A gyógyszertant nemcsak a pécsiek (több évfolyamra lebontva), de a SOTE akkortájt negyedéves brigádja is az én jegyzeteimből tanulta. Emlékszem Ditti barátnőm esküvőjére (aki a SOTE-ra váltott 3 év után), ahol a csoporttársai áhítattal néztek rám: “Te vagy AZ A Livi? A jegyzetes?” Nagyon vicces volt.
A félév másik véglete kétségkívül az ortopédia gyakorlat volt, ahol jókedélyű térdsebész gyakorlatvezetőnk minden ortopédiai tudásnál fontosabbnak tartotta azt, hogy a híres pécsi medikus himnusz ne vesszen feledésbe, ezért szorgalmasan gyakoroltatta velünk a nótát a gyakorlatok elején és végén is. A himnuszra nem emlékszem végig, arra emlékszem, hogy a Gaudeamus igitur dallamára bőségesen tartalmazott latin (mert hogy latinul íródott) obszcén gondolatokat a medikusok és a medikák kölcsönös vonzódásáról. G még mindig emlékszik az első 4 sorra, néha el is énekelgeti munka közben. Én azt hiszem, nem adom tovább a jövőnek, hehe.
Aztán még az rémlik, hogy gasztroenterológiából egy öreg prof vizsgáztatott, és ő még kicsit másképp ismerte a belgyógyászatot, mint a “tudomány mai állása”, ezért volt egy kézről kézre járó beszt of néven futó kivonat, ami már alig látszott, annyira sokszor volt fénymásolva. A gasztroenterológusok nagyon kedvelték a ritka, gyakorlatilag alig létező és sosem látott betegségeket, ezek általában orosz orvosokról voltak elnevezve (hja, a sok vodka azért fellendítette az orvostudományt odaát is), és a vizsgán előszeretettel kérdezgették ezeket a ritkaságokat, mi meg jól bemagoltuk, ők meg örültek.
Aztán itt volt még G kedvence, az orális medicina, ebben a tankönyvben olyan képek voltak, hogy egyet-kettőt leragasztottam én is post-it-tel, mert jaj! A fejen nőtt vérző daganatok nem szépek, nagyon nem. G viszont előszeretettel rémisztgetett mindenkit a könyvemmel. Szerencsére könyvtári volt, már nincs meg.
A második félévben hétfő reggel 8 órára jártunk a Bőrgyógyászati klinikára. Na, ez iszonyat volt. Az egész hetet agyoncsapta a bőrgyógyászat, amit női orvosok tanítottak, próbáltak gyógyítani és meg sem próbáltak érdekessé tenni. Egy dolgot jegyeztem meg, hogy az a klasszikus sötétkék fémdobozos fehér feliratos Nivea krém a magyar ekcémák (?) legfőbb okozója. És hogy abban annyi biohazard anyag van, hogy nehogy magunkra kenjük, ha kedves az életünk!
Meg rémlik még a traumatológia, vagy más néven baleseti sebészet, ahol a dokik a dokik előszeretettel műtögetnek folyamatos röntgensugár alatt nyúlkálva, kíváncsi vagyok, hogy vannak azóta. Azért a traumatológia nem szép látvány, annyi fémcsavart, rudat, szöget és kapcsot egy helyen ritkán látni, mint valami középkori kínzókamra, olyan egy trauma műtő. Épp abban a félévben két triatlonista évfolyamtársunkat elütötte egy autó, és nagyon fura volt, hogy a gyakorlatok alatt ők ott feküdtek a kórteremben össze-vissza csörlőzve és csavarozva.
Ja, és akkor jártunk fel (én már az esküvőiruha-próbálgatások között) a tüdőszanatóriumba pulmonológia gyakorlatra, fel a Mecsek tetejére a mittudoménhányas busszal, és mire felértünk, hányingerünk volt a kanyargós úttól, aztán kicsit jobban lettünk, akkor meg hányingerünk volt a tüdőszanatóriumtól. Rossz emlékek, nagyon öreg nagyon beteg (főleg exbányász) bácsik és ősdohányosok gyűjtőhelye az. Viszont emlékszem, hogy ott szívtam először tiszta oxigént abból a kis csőből,amit az orrba lehet illeszteni, az nagyon érdekes volt, az embernek tényleg olyan érzése volt tőle, mintha nem kellene levegőt vennie.
Na, majd folyt köv.
Topics: ez már történelem |
2010. March 10., 10:08
Olyan jól írod le, hogy szinte el tudom képzelni magam előtt! A kollégiumot én utáltam, meg a cigiző évfolyamtársaimat is, akik nem vették figyelembe, hogy ott vagyok, még a ruhám is büdös volt!
Most éppen a szülésznőin és a védőnőin is gondolkodom az orvosi mellett, még az is lehet, hogy az előző diplomám mesterképzésére megyek tovább! Az biztos, hogy folytatom a tanulást, amit még csak két éve hagytam abba! Szeretek tanulni, ez van! Dolgozni meg nem annyira szeretnék még és tanítani se!
Köszönöm, hogy írtál (privátban) az orvosival kapcsolatban, mert visszahozott egy kicsit a földre, Zoli is köszöni, mert egy kicsit megijedt tőle! Most már próbálok realitások mentén is gondolkodni!
Jobbulást kívánok a gyerkőcöknek!
2010. March 10., 10:43
Orsi, le a kalappal, tök jó, hogy még ilyen tanulhatnékod van, én 24 éves koromban végeztem az egyetemmel, és azóta sem vágyom semmiféle tanulásra…én jóllaktam egy életre, azt hiszem.
Valójában én is mindig tanulok, a blogon is látszik, hogy sok minden érdekel, de “hivatalosan” egyetemre járni, vizsgázni…ebből már nekem elég volt.
Drukkolok neked, hogy megtaláld végül a megfelelő következő lépést.
2010. March 10., 13:17
Egy gyógyszerre emlékszem: Terbinafin
Ez Szetti jegyzeteiben “turbinafing” névvel volt ellátva, és egy kis rajzocska erősítette vizuálisan a mondanivalót: egy stilizált hátsóból egy ventillátorba viharzó seggleheletet ábrázolt.
szellemes…
2010. March 10., 15:13
Nekem nem jut eszembe egy sem! De tényleg, sok rajzot csináltam a jegyzeteim mellé.
Hú, de rég volt!
2010. March 11., 05:20
Nekem is nagyon tetszik ahogy megörökited itt az emlékeket. Szinte eltudom képzelni az egészet, ahogy olvasom.
A ciki viszont az, hogy nekem a mai napig az a kék dobozos, fehérfeliratos Nivea krém a kedvencem, állandóan azzal kenem a kezem. Most akkor mi lesz??? :-))))
2010. March 11., 08:18
Gabi, valószínűleg semmi. A 83 éves nagymamám évtizedek óta használja, és kutya baja tőle.
2010. March 11., 10:02
Lili, szerintem Neked könyvet kéne írnod! Hihetetlen jó a stílusod, még betegen is
És bocs, ha uncsi, de ilyen-olyan dobozos krémek tekintetében érdemes olvasgatni a www.antalvali.com oldalon. Nekem nagyon elgondolkodtató volt.
2010. March 11., 12:16
Köszi Zsu, körülnézek, most van is időm, szegény kölykök éjjel lázasak, nappal meg szunyálnak!
2010. March 11., 13:57
Szerintem nagyon jó kis oldal, de természetesen alkalmazni kell a “mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok” elvét
2010. March 11., 16:33
üdv LiVi!
ritka zug-blogolvasóként: nem tudtam megállni, hogy ne kommentáljam.már el is felejtettem,
hogy milyen volt az egyetm.tényleg ilyen volt,
nagyon hasonló élmények elevenedtek fel.
kivlve a patológia…na aztat enm szerettem meg he-he-he (Molnár Helga évfolyamtársad a 2.csoportból)
2010. March 11., 18:06
Szia Helga!
(de jó lenne, a mindenkinek lenne blogja!)